Skip to main content

Lakossági kérdőív segíti Nyíregyháza Megyei Jogú Városának SUMP felülvizsgálatát

2025-05-09

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Mobilissimus segítségével vizsgálja felül Fenntartható Városi Mobilitási Tervét. A fenntartható városi mobilitástervezés az Európai Unió megbízásából kidolgozott, az embert – a városlakót – középpontba állító közlekedéstervezési szemlélet, amelynek alkalmazásával új közlekedési stratégia készül a városok számára. A Mobilissimus jól ismeri Nyíregyháza közlekedését, hiszen a korábbi, 2017-es SUMP elkészítése is a tervezőműhely feladata volt, és azóta is több közlekedésfejlesztési projekten dolgozott és dolgozik jelenleg is a megyeszékhelyen. Ahogy ez a korábbi SUMP elkészítése során is történt, a felülvizsgálat során is szükséges megismerni a város és környéke lakóinak közlekedési szokásait, és az általuk érzékelt problémákat. 

Kérjük, az alábbi kérdések megválaszolásával segítse Nyíregyháza Önkormányzatának munkáját, hogy a jövőbeli közlekedési fejlesztések találkozzanak a városlakók igényeivel, és választ adjanak a mindennapi problémákra!

A kérdőív és térképes probléma- és javaslat megjelölő alkalmazás ITT érhető el.

Nyíregyháza SUMP felülvizsgálat - lakossági kérdőív

 

Related projects

January 2020 the Municipality of Nyíregyháza has engaged to develop the local public transport with...