Ugrás a tartalomra

Lakossági kérdőív segíti Nyíregyháza Megyei Jogú Városának SUMP felülvizsgálatát

2025-05-09

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Mobilissimus segítségével vizsgálja felül Fenntartható Városi Mobilitási Tervét. A fenntartható városi mobilitástervezés az Európai Unió megbízásából kidolgozott, az embert – a városlakót – középpontba állító közlekedéstervezési szemlélet, amelynek alkalmazásával új közlekedési stratégia készül a városok számára. A Mobilissimus jól ismeri Nyíregyháza közlekedését, hiszen a korábbi, 2017-es SUMP elkészítése is a tervezőműhely feladata volt, és azóta is több közlekedésfejlesztési projekten dolgozott és dolgozik jelenleg is a megyeszékhelyen. Ahogy ez a korábbi SUMP elkészítése során is történt, a felülvizsgálat során is szükséges megismerni a város és környéke lakóinak közlekedési szokásait, és az általuk érzékelt problémákat. 

Kérjük, az alábbi kérdések megválaszolásával segítse Nyíregyháza Önkormányzatának munkáját, hogy a jövőbeli közlekedési fejlesztések találkozzanak a városlakók igényeivel, és választ adjanak a mindennapi problémákra!

A kérdőív és térképes probléma- és javaslat megjelölő alkalmazás ITT érhető el.

Nyíregyháza SUMP felülvizsgálat - lakossági kérdőív

 

Kapcsolódó cikkek

Nyíregyháza MJV Önkormányzata és a Mobilissimus közös kezdeményezése révén – főleg, de nem kizárólag – Nyíregyháza utazóközönsége folytatólagosan...

Egyhangúlag hagyta jóvá az augusztus 20-tól érvényes nyíregyházi új, belterületi buszhálózatot és menetrendet a döntésben érintett Városstratégiai...

A Mobilissimus hónapok óta dolgozik a nyíregyházi helyi buszhálózat és menetrendek megújításán, mely eredeti ütemterv szerint augusztustól indult...

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a Mobilissimus készíti Nyíregyháza fenntartható városi mobilitási tervét (SUMP). A több mint...

Kapcsolódó projektek

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata elkötelezett volt amellett, hogy a helyi autóbusz...