A Mobilissimus hónapok óta dolgozik a nyíregyházi helyi buszhálózat és menetrendek megújításán, mely eredeti ütemterv szerint augusztustól indult volna el. Az új hálózat a helyi közlekedés teljes modernizálását jelenti, mind az útvonalak, mind a menetrendek tekintetében. A tervezés folyamatát most felülírta a járvány, amely kapcsán, reagálva a hirtelen változó igényekre, az Önkormányzattal és a Volánbusszal együttműködve, a Mobilissimus új, átmeneti menetrendet készített. A célja az volt, hogy a jelenlegi igényekhez igazodó, az utasok számára is biztonságos távolságtartást is lehetővé tévő szolgáltatás valósuljon meg, a munkahelyek és a bevásárlóközpontok elérhetősége pedig javuljon.
Az átmeneti menetrend tervezésében közel két héten keresztül utasszámlálást végeztek a járművezetők, rögzítették a végállomási fel- és leszállókat, illetve a legfontosabb keresztmetszeteken a buszon utazók számát. A nagyfoglalkoztatók számára pedig online kérdőívet készített a Mobilissimus, melyben felmérték a cégek aktuális műszakrendjét, a járvány kitörése előtti állapothoz képesti változásokat, valamint az aktuális igényeket. A két felmérésből összeállt a főbb keresztmetszetek aktuális utasszáma, valamint a foglalkoztatók igényei is világossá váltak, így két hét alatt elkészült az átmeneti hálózat és menetrend.
A hálózatban csak kisebb változások történtek: néhány kifutó vonalon az alap- és az elágazóviszonylatok időszakosan összevontan vagy körjáratként közlekednek, hogy a külső szakaszokon is attraktívabb követés legyen. Néhány, különálló autóbuszvonal összekötésre került, így az Örökösföld és Autóbusz-állomás között közlekedő 6-os és a Vasútállomásról Nyírszőlősre járó 10-es mostantól 6/10-es jelzéssel közlekedik, így nincs szükség a Vasútállomásnál átszállásra, a járatok pedig folyamatosan csatlakoznak a vonatokhoz.
A Vasútállomástól Jósavárosba közlekedő 7-es és a Tesco-hoz közlekedő 18A, illetve a szombati napokon a Tesco érintésével Örökösföldre közlekedő 18-as összevonva 7/18-asként közlekedik, így jelentősen javulnak Jósaváros és a Tesco, illetve a Belváros, Jósaváros és Örökösföld kapcsolatai az új autóbuszvonal révén. A 7-es autóbuszok csak csúcsidőben maradnak meg, sűrítve az új, összevont viszonylatot.

A kelet-nyugati tengelyen közlekedő 17-es és 23-as viszonylatok kismértékben módosított útvonalon közlekednek, mostantól folyamatosan összehangolva, a 17-es pedig 17K jelzéssel a Kórház érintésével jár, hogy az egészségügyi dolgozók könnyebben eljussanak munkahelyükre, a 23-as pedig a Törzs utcán át közlekedik 23T jelzéssel.
A legfontosabb változás az új, műszakos járatok elindítása. Részben meglévő viszonylatok meghosszabbításával, részben új kapcsolatként elindultak a munkába járást segítő kilencvenes viszonylatok (90-96), melyek immár nem igénylik az Autóbusz-állomáson való átszállást, mert Örökösföld és a Sóstói úti kórház felől Jósavároson át is átszállásmentesen elérhető lesz az Electrolux, a Michelin és a LEGO, illetve jobb elérhetőséget kapott a Tünde utcai ipari terület is. A korábbi H31X, H31Y, H40L, a 15-ös, a 16-os, a 19-es és a 23G megszűntek, helyüket az új viszonylatok vették át, igazodva akár a korábbinál több és eltérő időpontban lévő műszakhoz is.
Az átmeneti szolgáltatás jelentős előrelépést mutat a menetrend terén is: a legtöbb viszonylaton elindult az ütemes menetrendi struktúra, így a közös szakaszokon hangoltan közlekednek a buszok, az átszállások és a csatlakozások pedig tervezhetők lesznek. A megállókból való indulási időpontokat ezentúl nem a végállomási adatokból számolva kell kitalálni, hanem részletes, megállóhelyi meghirdetés formájában jelentősen könnyebbé vált a tájékozódás. Az új menetrendek a Volánbusz oldalán itt érhetők el: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/nyiregyhaza
Az átmeneti menetrend használatát az általunk készített, részletes hálózati térkép is segíti, mely jelen formájában szintén újdonság a nyíregyházi helyi közlekedésben. A térkép itt érhető el: https://www.volanbusz.hu/files/public/helyi_menetrendek/nyiregyhaza/2020-05-01/terkep0501.pdf
Az átmeneti hálózat és menetrend úgy készült, hogy a járvány lecsengésével és a megszokott közlekedési igények és szokások visszaállásával a teljesítmény fokozatosan fellépcsőzhető lesz, így a leendő új hálózat bevezetéséig az alapot már a mostani, átmeneti menetrend jelenti majd.
Az új szolgáltatási rend május 1-én problémamentesen elindult. Az érettségi ideje alatt az átmeneti menetrendhez képest több viszonylaton is sűrűbb közlekedés valósul meg. Az elkövetkező hetekben újabb utasszámlálásra kerül sor, melynek adatai és a beérkező észrevételek alapján még további finomhangolások várhatók.