Ugrás a tartalomra

A kerékpáros közlekedés és kerékpárturizmus aktuális kérdései Dunaszerdahelyen

2024-04-30

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat és fejlesztési ügynöksége, a KIRA Dunaszerdahelyen szervezett workshopot a csallóközi térség önkormányzatai számára, ahol – eredetiben vagy tolmácsolással – magyarul tájékozódhattak a kerékpáros közlekedés és kerékpárturizmus aktuális kérdéseiről.

A Magyar CIVINET a CIVITAS program, a Magyar valamint a Cseh és Szlovák CIVINET bemutatása mellett magyarországi előadások szervezésével járult hozzá a rendezvényhez. Madarász-Losonczy Bálint, a Miniszterelnökség Aktív Mobilitási Főosztályának vezetője a kerékpárutak, kerékpáros útvonalak fejlesztését és fenntartását mutatta be, kiemelve, hogy Magyarországon a kerékpárt széles körben használják mind közlekedési, mind szabadidős célra. Gertheis Antal, a Mobilissimus ügyvezetője a megyei, kistérségi, települési kerékpárforgalmi hálózatok tervezésének tapasztalatait osztotta meg számos gyakorlati példán keresztül: miért fontos a hálózattervezés, hogyan érdemes csinálni (pl. igények felmérése, útvonalfelmérés), és milyen további lépések szükségesek a hálózat fejlesztése során. Barna Zsolt (Értékterv Kft. – EcoCounter Hungary) a megrendelői és tervezői szemléletet kinyitó előadást tartott a kerékpárforgalmi létesítmények fejlesztéséről a közlekedésbiztonság és a forgalmi adatok tükrében.

A résztvevők részletes képet kaphattak a szlovákiai „Bringával a munkába kampányról” (Andrea Štulajterová, OCI BB). A morva borutak révén Radek Durna (Partnerství, o.p.s) egy már hosszabb időre visszanyúló jó példát mutatott be egy idegenforgalmi termék létrehozására és gondozására. Németh Roland (Comenius Egyetem) az adatok gyűjtésébe és különféle felhasználási lehetőségeikbe nyújtott betekintést a kerékpáros közlekedés területén, Vladimír Tóth és Dan Kollár (Cyklokoalícia) pedig a TTSK Kerékpáros Stratégia jövőképének megalkotásába, melyek rímeltek a korábban bemutatott magyarországi példákra.

A rendezvénynek a dunaszerdahelyi városi hivatal díszterme adott otthont.

Kapcsolódó cikkek

A november 18-19. között a Magyar CIVINET és a CIVINET România közös szervezésében megvalósult rendezvény a közösségi közlekedés fejlesztését helyezte...

A Magyar CIVINET Forgalom mérése és elemzése címmel rendezte meg legutóbbi szakmai találkozóját 2024. június 26-án Székesfehérváron, a Griffsoft...

A Magyar CIVINET Forgalomcsillapítás és közterületek újraosztása témában rendezett szakmai találkozót 2024. február 15-én Budapesten, a Griffsoft...

A Magyar CIVINET Innováció a közösségi közlekedésben témában rendezett szakmai találkozót 2023. november 20-án Szombathelyen, a realCity támogatásával...

A Levegő Munkacsoport „ A személyközlekedés legjobb gyakorlatain túl” EUKI projektjének szemináriumát a Magyar CIVINET szervezésében valósítottuk meg...

A fenntartható városi mobilitástervezés az Európai Unió városi közlekedéstervezési koncepciója. A fenntartható városi mobilitási tervek (Sustainable...