Ugrás a tartalomra

Elfogadta a Temes Megyei Tanács a VELO-Timiș kerékpáros stratégiát

2023-08-31

A Temes Megyei Tanács 2023. augusztus 30-i ülésén egyhangúlag elfogadta a Velo-Timiș kerékpáros stratégiát, melyet a Mobilissimus, az Értékterv és a Planificatio konzorciuma dolgozott ki.

Temes megye célja a Velo-Timiș kerékpáros stratégia elkészítésével, hogy ösztönözze a kerékpározás – mint fenntartható, egészséges mobilitási mód – elterjedését, az Európai Unió szakpolitikai céljaival összhangban. Ennek érdekében egy átfogó és korszerű, a közpolitikákat alátámasztó dokumentummal kívánja segíteni a kerékpáros kultúra kialakulását és a szükséges infrastruktúra megvalósítását.

Megyei szintű dokumentum lévén a stratégia épített infrastruktúrára vonatkozó részei a nemzetközi és országos hálózatok Temes megyét érintő szakaszaira, valamint a megyei jelentőségű hálózati elemekre terjednek ki – beleértve a szomszédos megyék felé való, illetve országhatáron átnyúló kapcsolatokat is. A stratégia fontos eleme a fejlesztések objektív szempontokon alapuló rangsorolása is.

A kerékpáros infrastruktúra terén – a kerékpáros útvonalak fejlesztésén túl – a stratégia kiterjed a kerékpárparkolás és a kerékpárosbarát szolgáltatások feltételeinek javítására is. Fontos eleme továbbá a kerékpározással kapcsolatos szemléletformálás és a szemléletváltás elősegítése.

A Velo-Timiș Temes megyei kerékpáros stratégia végleges dokumentációja innen letölthető.

Kapcsolódó cikkek

Temes megye közvitára bocsátotta a Velo-Timiș kerékpáros stratégiát, melyet a Mobilissimus, az Értékterv és a Planificatio konzorciuma dolgozott ki...

Temes megye és a szomszédos megyék – Arad, Krassó-Szörény és Hunyad – közös projektje több mint 142 millió euró (kb. 56 milliárd Ft) támogatást nyert...

Kapcsolódó projektek

Temes megye célja a Velo-Timiș kerékpáros stratégia elkészítésével, hogy ösztönözze a kerékpározás –...