A fenntartható városi mobilitástervezés az Európai Unió városi közlekedéstervezési koncepciója. A fenntartható városi mobilitási tervek (Sustainable Urban Mobility Plan – SUMP) támogatása már A városi mobilitás cselekvési terve (2009) intézkedései között is szerepelt, konkrétabban pedig a Városi mobilitási csomag (2013) mellékletében határozta meg az Európai Bizottság. Ezzel egyidejűleg megjelent az első, Fenntartható városi mobilitási tervek kidolgozása és végrehajtása című útmutató.
„Az elmúlt néhány évben jelentős új fejlemények történtek a városi mobilitás számos területén. [...] Emellett bőséges tapasztalat gyűlt össze a SUMP-ok megvalósításával kapcsolatban, amelyet inspirációként elérhetővé kellett tenni az európai gyakorlati szakemberek számára. Végezetül, számos projekt és kezdeményezés irányult konkrét tervezési témákkal kapcsolatos további iránymutatás kidolgozására; ezeket is integrálni kellett, hogy strukturált tudásbázis jöhessen létre.”
2018-ban ezért megkezdődött az Útmutató aktualizálása a Rupprecht Consult gondozásában. A folyamat az érdekeltek széleskörű bevonásával zajlott; a Mobilissimus szakemberei is több konzultációs műhelytalálkozón járultak hozzá a dokumentum kidolgozásához. Az új útmutatót 2019 őszén mutatták be.
A magyar kiadás a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) és a Mobilissimus Kft. (mint a magyar kiadás licencjogosultja) együttműködésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, A hazai fenntartható városi mobilitási tervek (SUMP) hatásainak vizsgálata és útmutatójának továbbfejlesztése projekt keretében született 2020-ban. Ennek keretében a Mobilissimus végezte a fordítás és a kiadvány szakmai minőségellenőrzését.
A kiadvány letölthető a következő linken: Útmutató a fenntartható városi mobilitási terv (SUMP) kidolgozásához és megvalósításához, második kiadás
A fenntartható városi mobilitástervezés témájú PROSPERITY projekt magyar nyelvű anyagai (összefoglalók innovatív fenntartható városi mobilitási megoldásokról, európai városok SUMP összefoglalói és kivonatai, rendezvények összefoglalói és előadásai) PROSPERITY aloldalunkon érhetők el.