Ugrás a tartalomra

Utasbarát, új hálózat és menetrend Esztergomban

2024-09-03

Csaknem 1 éves előkészítő munkát követően 2023. nyarán Esztergomban új buszhálózatot és menetrendet vezetett be az Önkormányzat és a Volánbusz Zrt. a Mobilissimus tervező műhely szakmai támogatása mellett. A változás révén Esztergomon belül bővült lefedettség, a helyi és helyközi rendszer szinergiája pedig a korábbinál sokkal nagyobb fokú lett. Az átalakítás utánkövetése azóta is folyamatos.

A projekt előzménye, hogy Esztergomban 2020 nyarán adták át az intermodális központot, mely a vasút, a helyközi és helyi autóbuszok közötti legfontosabb átszállópont. Az azóta eltelt 3 év után mind a Volánbusz kiértékelte az akkor kialakított buszhálózatot és menetrendeket, és annak eredményei ismeretében szükségessé vált egy korszerűbb, vonzóbb szolgáltatás bevezetése.

Az Esztergomban közlekedő helyi és helyközi buszjáratok menetrend-módosításának egyik fő célja az volt, hogy az egyenletesebb kínálat létrehozása mellett a helyközi buszjáratok által okozott zajterhelés csökkenjen a város lakóterületei környékén, főképp azon időszakokban, amikor az utazási igények alacsonyabbak (hajnalban, délelőtt és este). Ennek érdekében az Esztergomba déli irányból érkező helyközi buszjáratok útvonala olyan módon módosul, hogy a reggeli és délutáni csúcsidőszakokban az agglomerációból érkező és oda hazautazó diákok és dolgozók továbbra is átszállás nélkül elérhessék a belvárost és az északi városrész iskoláit is (a csengetési rendhez és a műszakos rendhez igazodva). Napközben pedig továbbra is átszállás nélkül elérhető maradjon a kórház, a piac és a belváros is, azonban hajnalban és a késő esti időszakban a helyközi járatok csak a vasútállomásig közlekedjenek, ahonnan helyi járattal lehessen tovább utazni a város északi területei felé.

Kép
esztergom


Az újratervezés során nagyon erős kötöttséget jelentett a városban meghatározó helyközi közlekedés, ami azonban előny is, mivel így nagyfokú integrációt lehetett megvalósítani a helyi közlekedéssel. Fontos volt, hogy a helyi és helyközi funkciókat is ellátó járatok esetében mind a városon belül, mind azon kívül egységes legyen a járatok útvonala és a korábbi szétaprózottság is megszűnjön. Ennek érdekében a helyközi útvonalak háromjegyű számozást (800-as számmező), míg a helyi útvonalak betűjelzéseket kaptak. Így az egyszerre helyi és helyközi szerepekkel is rendelkező járatok markáns és jól elkülönülő jelölést használnak Esztergomon belül. A vasúti közeledéssel való integráció is a tervezés alapját képezte. Az Esztergom–Budapest-vasútvonalon ma már kizárólag korszerű motorvonatok közlekednek, szinte egész nap 30 percenként. Ez a vonzó kínálat jelentősen megnövelte a vasutat használók számát az utóbbi években, a rá- és onnan elhordás javítását azonban meg kellett oldanunk.

Az általunk megtervezett új hálózat és menetrend főbb jellemzői a következők:

  • A Vasútállomásnál valamennyi vonat indulásához és érkezéséhez csatlakoznak autóbuszok, a legtöbb időszakban a Rákóczi tér, Bazilika, Bánomi lakótelep és a Kórház, Bánomi út, Bánomi lakótelep felé és felől is, továbbá óránként egyszer Kertváros vasútállomásnál is létesültek vasúti csatlakozások Budapest felől és felé is. 
  • A belváros és a Bánomi lakótelep között csúcsidőben jellemzően 5-10, csúcsidőn kívül és hétvégén pedig 10-20 percenkénti kiszolgálás létesült, a helyi és helyközi járatok összehangolt menetrendje révén.
  • Esztergom északi részén új kétirányú körjáratokat hoztunk létre (A és B jelzéssel), így a Bánomi lakótelep új irányokból is elérhetővé vált.
  • A Bánomi út újra a kiszolgálás részévé vált, itt új megállóhelyek is létesültek.
  • Kertváros és a belváros között az autóbuszok egy része immáron a Látóhegyi és Dobogókői úton keresztül közlekedik (A és B vonalak), így minden városrészből közvetlenül elérhetővé váltak az ott található munkahelyi és kereskedelmi területek.
  • Kertváros tófürdői oldala csúcsidőben a korábbinál kétszer sűrűbb kiszolgálást kapott.
  • A Kórház térsége felé jelentősen bővült az igénybe vehető járatok száma.
  • A város számos pontján új megállóhelyek is létesültek, amelyek bővítik a területi lefedettséget.
  • Több megállóhely elnevezése megváltozott, a könnyebb tájékozódást elősegítendő.
Kép
esztergom

Megrendelő:

Esztergom Megyei Jogú Város

 

Teljesítés éve:

2022-től folytatólagosan

Kapcsolódó cikkek

Esztergom MJV Önkormányzata fenntartható városi mobilitási tervet (Sustainable Urban Mobility Plan, röviden SUMP) készít, melynek célja az életminőség...

Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartható városi mobilitási tervet készít a Mobilissimus szakmai közreműködésével. A fenntartható városi...