Ugrás a tartalomra

PROSPERITY a Helyi Önkormányzatok Napján

2019-06-30

2019. június 28-án tartották Gödöllőn a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program zárókonferenciát, amelyen hazai települési döntéshozóknak és szakembereknek mutattuk be a PROSPERITY projekt tevékenységét, eredményeit, valamint fenntartható városi közlekedéstervezés folyamatát a Mobilissimus standjánál. A beszélgetések során az érdeklődők a fenntartható közlekedéssel kapcsolatban a megfelelő térségi együttműködési fórumok hiányát említették meg problémaként (pl. Budapest agglomeráció, vidéki térségek). Emellett többen érdeklődtek olyan irányú továbbképzési, tapasztalatmegosztási lehetőségek iránt, melyekre a Magyar CIVINET hálózata kiváló lehetőséget nyújt a hazai települések döntéshozók és hivatali szakemberek számára.

A rangos programot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szervezi 2008 óta közösen az Európa Tanáccsal, a Belügyminisztériummal, a Magyar Faluszövetséggel, a Magyar Önkormányzatok Szövetségével, a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságával, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságával, az Országos Polgárőr Szövetséggel együtt, amelyhez csatlakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya, az eDemokrácia Műhely Egyesülete valamint a Homo Oecologicus Alaptvány is.

A PROSPERITY projekt magyar nyelvű eredményei - képzési anyagok, innvoatív mobilitástervezési megoldások összefoglalói, külföldi városok SUMP-jainak magyar nyelvű kivonatai - elérhetők PROSPERITY aloldalunkon.

Kapcsolódó cikkek

Az elmúlt hat évben az európai SUMP útmutató a fenntartható városi mobilitási tervek kidolgozásának nélkülözhetetlen alapdokumentuma volt. Első...

A PROSERITY projekt keretében a városi önkormányzati közlekedési szakemberek online szemináriumon is továbbképezhetik magukat. Ekés András, a...

A PROSERITY projekt keretében a városi önkormányzati közlekedési szakemberek online szemináriumon is továbbképezhetik magukat. Kövesse az egyórás...

Tizenhárom magyarországi önkormányzat egy-egy döntéshozója és hivatali szakembere részvételével zajlott le a PROSPERITY Horizont 2020 projekt és a...

Tisztelettel meghívjuk a PROSPERITY projekt és az Eltis egymást követő két rendezvényére, egy szakmai konferenciára és egy szakmai továbbképzésre 2018...

Szeretettel várjuk a PROSPERITY projekt és a Magyar CIVINET önkormányzati döntéshozók, választott helyi politikusok számára szervezett tanulmányútjára...