Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Magyarországon az elsők között vágott bele fenntartható városi mobilitási tervének elkészítésébe, a Mobilissimus Kft. szakmai közreműködésével. A fenntartható városi mobilitástervezés az Európai Unió megbízásából kidolgozott, az embert – a...
Hírek
Megtartották az első közösségi megbeszélést Törökőr mobilitási fejlesztéséről. A Pillangó parki Szomszédünnepen a lakók fejenként 27 ezer virtuális forintot oszthattak szét attól függően, hogy a városrész gyalogos-, kerékpáros-, autós- vagy tömegközlekedését, illetve parkolási...
Az Interreg CENTRAL EUROPE keretében, 2017 júniusában indult el a „ SHAREPLACE ( Shared mobility and Regional transport integrated Planning for a better connected Central Europe) - Integrált tervezés a megosztott mobilitás és a regionális közlekedés terén a jobb kapcsolatokkal...
Van Budapesten egy vasútállomás, amely az egyik legforgalmasabb elővárosi vasútvonalon fekszik, mégis alig ismerjük. Naponta közel százötven vonat áll meg, és további félszáz halad át rajta megállás nélkül. Két kerületet érint, szerves kapcsolata viszont igazán egyikkel sincs. Ez...
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a Mobilissimus készíti Nyíregyháza fenntartható városi mobilitási tervét (SUMP). A több mint 7 hónapon át tartó tervezés részeként fontosnak tartjuk minden érintett bevonását a tervezési folyamatba, hogy megismerhessük a...
„2016. június 16-ától várhatóan augusztus 28-áig Budapest dél-budai részén zajlik az idei év egyik legjelentősebb, fővárosi közösségi közlekedését is érintő beruházásegyüttese. A Szabadság hidat erre az időszakra teljesen lezárják nemcsak a villamos-, de a közúti forgalom elől is...
A SMARTMOVE projekt zárókonferenciáján a Mobilissimus is képviseltette magát 2016. június 22-én, Kölnben. A projekt keretében új módszertant fejlesztettek ki a közösségi és környezetbarát közlekedési módok népszerűsítése céljából. Az AMC – Active Mobility Consultancy –...
2016. május 12-én, csütörtök délután került sor a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 50 éves évfordulója alkalmából szervezett, a közlekedés és városfejlesztés perspektíváiról szóló rendezvényre. A három meghívott előadó és beszélgetőpartner Csiszár Csaba – a BME KJK docense...
A problémafeltárás fázisánál tart Eger fenntartható városi mobilitási tervének kidolgozása. A SUMP módszertannak megfelelően nagy hangsúlyt helyezünk az érintettek bevonására: szakmai, döntéshozói és civil egyeztetések, fórumok mellett a lakosság véleményét is kikértük Eger...
A Mobilissimus jelenleg is dolgozik Zalaegerszeg helyi autóbusz-közlekedésének hálózati, menetrendi és utaskommunikációs megújításán. Ennek egyik első lépéseként elkészítettük az aktuális buszhálózat áttekintő térképét, amely felkerült a szolgáltató, az ÉNYKK Zrt. honlapjára...
2016. március 2–3-án rendezték meg Grazban az Urban Future konferenciát. A nemzetközi szakmai esemény elsősorban a várostervezés, városi mobilitás, városkommunikáció, klímavédelem és fenntartható energiagazdálkodás témáira épült. Az előadások között kiemelt szerepet játszott a...
Alig egy hónappal az Észak- és Dél-Budát összekötő fonódó villamoshálózat átadása után a helyszínen jártunk, hogy megnézzük, hogyan működik a rendszer. A kétrészes cikksorozat első fele a fonódó látványosabb, északi részének főbb tapasztalatait mutatja be, figyelve persze a...