Városi személyközlekedés és klímasemlegesség

A Levegő MunkacsoportA személyközlekedés legjobb gyakorlatain túl” EUKI projektjének szemináriumát a Magyar CIVINET szervezésében valósítottuk meg. A projektet Vargha Márton mutatta be.

Az Európai Unió 100 klímasemleges és intelligens város misszióját Laura Hetel (Európai Bizottság) mutatta be, kitérve az Európai Unió által a városoknak nyújtott támogatásra, finanszírozási lehetőségekre is. A programba beválasztott három magyarországi város bemutatását a Pécset képviselő Horváth Kristóf (EX ANTE) kezdte, a mobilitás és hozzáférés kérdését, illetve ezzel összefüggésben a közlekedési igények csökkentését szolgáló megoldásokat is felvetve. Szunyogh László, Miskolc főépítésze a város struktúrájából, külső és belső kapcsolatrendszeréből vezette le a fejlesztési javaslatokat, melyek révén Miskolc közelebb kerülhet víziójához, hogy az ország legélhetőbb nagyvárosa legyen. Bodor Ádám (BKK) számszerűen bemutatta, hogy Budapest közlekedésének klímasemlegessé válása a Budapesti Mobilitási Terv modal split célja mentén milyen jelentős átrendeződést tesz szükségessé a módváltásban. Kitért a közösségi közlekedési járműpark megújításának dilemmáira és a forgalomcsillapítási stratégiára is.

„A személyközlekedés legjobb gyakorlatain túl” projekt keretében kifejlesztett TEDiT online modellező programot a résztvevők kiscsoportos, interaktív bemutatón ismerhették meg. A programmal kilenc közlekedési mód egyes jellemzői változtatásának hatását lehet vizsgálni az egy főre jutó éves személyközlekedési széndioxid kibocsátásra.

A szeminárium programját záró panelbeszélgetésre az előadókhoz Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke csatlakozott. Élénk vita alakult ki a „klímasemleges város” célkitűzése és az energiaválság összefüggéseiről, a klímasemlegesség elérésének eszközeiről, és ezen belül többek között a roncsautóimportról, az alacsony kibocsátási övezetek bevezethetőségéről, illetve a parkoláspolitikáról.

Támogató: Levegő Munkacsoport „A személyközlekedés legjobb gyakorlatain túl” projekt – "Beyond Best Practices in the Passenger Transport Sector" funded by the European Climate Initiative (EUKI Project – 17.9045.0-002.97)

Köszönjük a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt-nek a helyszín és technikai támogatás biztosítását!

Az elmúlt napokban Lipcse adott otthont a Velo-City-nek, a kerékpározás vezető szakmai konferenciájának, melyen a Mobilissimus is részt vett. A szekciók kiválasztásánál elsősorban a városi és térségi kerékpáros stratégiák, hálózati tervek kidolgozásá...
Tovább »

2023. május 12.
Az Európai Kerékpáros Szövetség (European Cyclists’ Federation, ECF) a hosszútávú kerékpártúra-útvonalak, köztük az EuroVelo útvonalak minőségének értékelése céljából kidolgozta az Európai Minősítési Szabványt (European Certification Standard, ECS),...
Tovább »

2023. április 17.
Az M25 autóút megvalósítása során a Kőlyuk út nyugati szakasza teljes felújításon esett át. Új burkolatot, szegélyeket kapott, és az út déli oldalán a Faiskola utca és a 25 sz. főúti körforgalmú csomópont között gyalog- és kerékpárút is épült. Jelenl...
Tovább »

2023. február 24.