Társadalmi egyeztetés a Budafoki út fejlesztési változatairól

Az elkövetkező években megújulhat a Budafoki út Szent Gellért tér és Bogdánfy utca közötti szakasza. A felújítás döntés-előkészítő tanulmánytervét a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megbízásából, Újbuda Önkormányzatával együttműködve az Értékterv Kft. készíti. A munkában a Mobilissimus is részt vesz, többek között a közösségi tervezés lebonyolításával.

2018 novembertől 2019 januárig került sor a megalapozó vizsgálatokra, többek között a lakossági problémafeltárásra kérdőívek és személyes kitelepülések formájában, valamint a gyalogos, kerékpáros és a közúti gépjármű forgalom felmérésére. A vizsgálatok legfontosabb eredményeinek részletesebb összefoglalója a www.budafokiut.hu oldalon érhető el.

A vizsgálatok eredményeire alapozva meghatároztuk a Budafoki út lehetséges fejlesztési irányait, és a lehetséges változatok részletes vizsgálata alapján három érdemben különböző javaslatot fogalmaztunk meg. Ezek közül egyet fog kiválasztani a BKK, amelyet tanulmánytervi szinten is ki kell dolgoznunk - ez képezi majd az alapját a jövőbeni részletes tervezésnek.

 

Kérjük, hogy mondja el véleményét a problémafeltárás alapján meghatározott fejlesztési változatokról a BKK társadalmi egyeztetésén, észrevételeivel segítse a Budafoki út megújítását!

 

A kérdőív 2020. június 5-ig tölthető ki. Köszönjük!

Forrás: EIT Urban Mobility
2024. január 17-én és 18-án az Új Európai Bauhaus közösség Barcelonában gyűlt össze. Az évente megrendezett esemény a közösség több érdekeltjét hozza össze, legyen az induló vállalkozás, különböző felhívások nyertes projektjei vagy az Európai Bizotts...
Tovább »

2024. március 07.
Vásárosnamény Városháza
Vásárosnamény városa a településen megjelenő közlekedési problémák kezelése érdekében fenntartható városi mobilitási tervet készít a Mobilissimus szakmai közreműködésével. A fenntartható városi mobilitástervezés az Európai Unió megbízásából kidolgozo...
Tovább »

2024. március 07.
Civinet_27_borito
A Magyar CIVINET Forgalomcsillapítás és közterületek újraosztása témában rendezett szakmai találkozót 2024. február 15-én Budapesten, a Griffsoft támogatásával, a házigazda pedig Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata volt, a H13 In...
Tovább »

2024. február 29.