PROSPERITY a Helyi Önkormányzatok Napján

2019. június 28-án tartották Gödöllőn a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program zárókonferenciát, amelyen hazai települési döntéshozóknak és szakembereknek mutattuk be a PROSPERITY projekt tevékenységét, eredményeit, valamint fenntartható városi közlekedéstervezés folyamatát a Mobilissimus standjánál. A beszélgetések során az érdeklődők a fenntartható közlekedéssel kapcsolatban a megfelelő térségi együttműködési fórumok hiányát említették meg problémaként (pl. Budapest agglomeráció, vidéki térségek). Emellett többen érdeklődtek olyan irányú továbbképzési, tapasztalatmegosztási lehetőségek iránt, melyekre a Magyar CIVINET hálózata kiváló lehetőséget nyújt a hazai települések döntéshozók és hivatali szakemberek számára.

A rangos programot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szervezi 2008 óta közösen az Európa Tanáccsal, a Belügyminisztériummal, a Magyar Faluszövetséggel, a Magyar Önkormányzatok Szövetségével, a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságával, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságával, az Országos Polgárőr Szövetséggel együtt, amelyhez csatlakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya, az eDemokrácia Műhely Egyesülete valamint a Homo Oecologicus Alaptvány is.

A PROSPERITY projekt magyar nyelvű eredményei - képzési anyagok, innvoatív mobilitástervezési megoldások összefoglalói, külföldi városok SUMP-jainak magyar nyelvű kivonatai - elérhetők PROSPERITY aloldalunkon.

Kapcsolódó projekt: 
A SASMob projekt célja, hogy Szeged a közszféra, a vállalkozások és a közlekedési szolgáltatók együttműködésével egy multimodális, inkluzív és alacsony környezeti hatású mobilitás felé mozduljon el. Ennek egyik eleme a helytakarékos közlekedés. A vár...
Tovább »

2020. június 25.
Ezzel a címmel hirdette meg a Magyar CIVINET harmadik virtuális találkozóját, melyre 2020. május 26-án került sor. A kétórás programba öt előadás és az őket követő kérdés-válasz szekciók fértek bele. A virtuális találkozót a Lime hazai képviseletében...
Tovább »

2020. május 27.
Siófok Város Önkormányzata megbízásából a helyi autóbusz-közlekedés fejlesztésén dolgozunk azzal a céllal, hogy a járványveszély elmúltát követően a mainál jobb és kényelmesebb helyi autóbusz-közlekedést alakíthasson ki a városvezetés. A 2019. augusz...
Tovább »

2020. május 26.