Kigördült az első ZERGE

A 2019. november 6-án reggel 10-kor tartott sajtótájékoztató után útjára indult az első igényvezérelt kisbusz Zalaegerszegen, a ZERGE. A ZERGE buszok elindításának célja, hogy olyan területeken is elérhető legyen a közösségi közlekedés, ahol a közelben nem járnak a helyi autóbuszok és a lakosság csak több mint tíz perces gyaloglással éri el a megállókat. Az indulást hosszas előkészítés és az érintettekkel való egyeztetések, kérdőíves igényfelmérés és közös gondolkodás előzték meg.

Az új kisbuszos rendszer tesztjelleggel működik 2019. november 6-tól várhatóan december 22-ig. Az utasok jelenleg ingyenesen használhatják a szolgáltatást, mely egyetlen feltételhez van kötve: az utasoknak a kisbusz végállomásról való indulása előtt legalább fél órával előtte regisztrálni és az utazásra bejelentkezni szükséges. A most induló tesztidőszak során kiemelten fontos a használók visszajelzése, mind az útvonalakra, mind a menetrendre és a szolgáltatás igénybevehetőségére vonatkozóan, hogy a következő időszakra már ezek figyelembevételével lehessen tervezni.

Az új kisbuszos rendszer az INTERREG CE SHAREPLACE projekt keretén belül valósulhatott meg Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködésben és a Mobilissimus szakmai partnersége mellett

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Kapcsolódó projekt: 
Zöld
A rendelet Van egy hosszú előéletű fővárosi rendelet, amely célja, hogy „meghatározza a környezetveszélyeztetést okozó légszennyezettség kialakulása esetén az emberi élet és egészség megóvása érdekében szükséges intézkedéseket”. Ez köznapi nevén a sz...
Tovább »

2020. január 16.
Zöld
Az agglomerációjával együtt több mint 1,2 milliós franciaországi Bordeaux a kilencvenes évek végére oly mértékben fulladozott a gépjárműforgalomtól, hogy radikális megoldásra volt szükség: a francia villamosreneszánsz egyik éllovasaként építette meg...
Tovább »

2020. január 07.
A POLIS Hálózat éves konferenciáján, Brüsszelben mutatkozott be a ZERGE, Zalaegerszeg igényvezérelt kisbuszos szolgáltatása. Az előkészítésről, kihívásokról és az első hetek tapasztalatairól Ekés András, a Mobilissimus ügyvezetője tartott előadást. A...
Tovább »

2019. november 27.