Első CoolCo (hűsítő pont) átadó Józsefvárosban

Július 5-én, a Józsefvárosi Szigony utcában nyílt meg a Koho’ studio által megépített első hűsítő pont a városban, mely a nyári kánikulában egyfajta árnyas, kis zöld mikro szigetként nyújt megpihenési lehetőséget a helyi lakosok, a gyermekrendelő és védőnői szolgálatot igénybe vevők vagy az utcát használók számára. Az átadás keretében a környék lakóival és az ide látogató érdeklődőkkel a Mobilissimus és a Rév8 munkatársai közösen próbálták körbejárni a hőhullámok okozta veszélyeket, és a potenciális alkalmazkodási lehetőségeket.

A zöldfelületek és zöld építészeti megoldások városi klímára gyakorolt hatásait kollégánk, Petrovácz Rita villantotta fel néhány példán keresztül, illetve a közterületek minőségét javítani kívánó Járókelő.hu civil egyesület által is promotált Egészséges utcák koncepciójával is megismertette a látogatókat.

A hőhullámok okozta egészségügyi hatásokat Dr. Madarász Mária játékos kvíz formájában mutatta be a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt, mely során a helyes kitöltők apróságokat (városi életképeket bemutató matricák és lemosható tetoválás, gyümölcs, nyalóka, héliumos lufik) vihettek haza.

Az eseményen továbbá a kerületi vízvételi, felfrissülési lehetőségekről (ivókut, Refill – Töltsd újra projektben résztvevő üzletek, helyek) is tájékozódhattak térképes formában a résztvevők.

A projekt következő fázisában a hűsítő pont használatával kapcsolatos tapasztalatok összegyűjtésére kerül majd sor.

A törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola Köztársaság téri alsó tagozatos iskolájában péntek reggel sikeres bringásreggelit tartottak Törökbálint Város Önkormányzata szervezésében. 50-nél is többen érkeztek biciklivel és rollerrel az iskolába a M...
Tovább »

2023. szeptember 22.
A Mobilissimus közösségi közlekedés iránti elkötelezettsége jól ismert, erre büszkék is vagyunk. Ha a szemléletünk aprópénzre váltható, és az utcán láthatóak az eredmények, akkor különösen tudunk örülni. Nyíregyháza és Siófok is a Mobilissimus tervei...
Tovább »

2023. szeptember 22.
Most még nincs nyoma a törökbálinti Bálint Márton Iskola Köztársaság téri épületénél, hogy péntektől új időszámítás kezdődik az iskola környéki közlekedésben: a Mobilitási Napra időzítve megkezdődnek az első fejlesztések annak érdekében, hogy az isko...
Tovább »

2023. szeptember 20.