Az együttműködés alapjai: tapasztalatcsere a brnói CDV-vel

A Mobilissimus csapata 2018. január 10-én szakmai találkozón vett részt Brnóban, ahol a cseh közlekedési kutatóintézet, a CDV vendégeiként megismerkedhettünk a város és régiója közlekedési rendszerének sajátosságaival, a közlekedési szövetségi modell felépítésével és sikertörténetével. Ez a Nyugat-Európában már bevált modell egy hazánkhoz hasonló fejlettségű országban az intézményi különbségek ellenére is jó alap lehet egy magyarországi integrált közlekedési rendszer kialakításához.

A közel négyszázezres Brno és agglomerációja, valamint Dél-Morvaország együttesen mintegy 1,2 millió lakosa számára a vasúti és autóbuszos szolgáltatások teljesen integrált, egységes rendszere vehető igénybe. A korábbi, klasszikus buszhálózatok helyett vasútra szervezett, ráhordó rendszert hoztak létre, csökkentve a vasúti és az autóbusz-közlekedés párhuzamosságát, miközben jelentősen javultak az eljutási idők, részben az infrastruktúra-fejlesztésének köszönhetően. A tapasztalatcsere során a cseh és magyar mobilitási szakértők megismerhették többek között egymás szakmai tevékenységét, portfólióját és jövőbeli terveit.

Forrás: EIT Urban Mobility
2024. január 17-én és 18-án az Új Európai Bauhaus közösség Barcelonában gyűlt össze. Az évente megrendezett esemény a közösség több érdekeltjét hozza össze, legyen az induló vállalkozás, különböző felhívások nyertes projektjei vagy az Európai Bizotts...
Tovább »

2024. március 07.
Vásárosnamény Városháza
Vásárosnamény városa a településen megjelenő közlekedési problémák kezelése érdekében fenntartható városi mobilitási tervet készít a Mobilissimus szakmai közreműködésével. A fenntartható városi mobilitástervezés az Európai Unió megbízásából kidolgozo...
Tovább »

2024. március 07.
Civinet_27_borito
A Magyar CIVINET Forgalomcsillapítás és közterületek újraosztása témában rendezett szakmai találkozót 2024. február 15-én Budapesten, a Griffsoft támogatásával, a házigazda pedig Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata volt, a H13 In...
Tovább »

2024. február 29.